2016. október 7., péntek

Kerti szerszám keretben

Itt az ősz és a kertben nyaralt szobanövényeket pakolászom befelé a teleltetőbe. Itt tartom azokat a  tárgyaimat is amik felújításra várnak. Így vagyok ezzel ez a régi hiányos és roskatag képkerettel is. Most szereztem ezt a régi kis ásót is, ami rozsdás már, de nem érdekel, örömmel nézek rá mindig és elképzelem, hogy mennyit használhatták már a múltban. Most úgy gondoltam, hogy talán meg is érdemli, hogy tavaszig díszként pihengessen ebben a kertben mint egy műalkotás, aztán tavasztól egész biztosan én is használni fogom, persze csak óvatosan, mert szeretném szép állapotban megtartani.






2016. szeptember 30., péntek

Egy gyönyörű reprint

Egy csodaszép apró könyvre találtam rá az ebayen.  A virágnevek jelentései vannak benne a viktoriánus időszakból. Jó ötlet, hogy az eredeti kézirat másolatát adták ki újra, úgy érzi az ember, mintha egy antik könyv lenne a birtokában.












 

2016. szeptember 24., szombat

Csodás lámpatalp


Nagyon szerettem volna venni egy szép régi lámpatalpat. Olyat ami nem túl magas és rakhatom bárhova ahol hirtelen szükség lenne egy kis lámpafényre. 



Nem kellett sokáig keresgetnem, az interneten rábukkantam egyre, amibe azonnal beleszerettem. Igaz sokkal magasabb mint amit szerettem volna, de ez sem érdekelt. Azonnal megvásároltam. Tiszta fa, gazdagon faragva. 



Belül ki van fúrva a vezetéknek is a helye, valaha is lámpaként használhatták. Valami furcsa festékkel le volt festve, de ahova tenni fogom, az egy elég sötét része a szobának, úgyhogy mindenképpen világosra szerettem volna festeni. 




Edison égő fog bele kerülni és egy fémhálós loft lámpa búra kerül majd rá. A munkahelyemen van ilyen lámpa búra amit rá is próbáltam és nagyon illett hozzá. Semmi esetre sem szerettem volna hagyományos lámpaernyőt, hanem valami különlegesebbet. Még keresgélem az igazi fémhálós búrát, de az is meglesz előbb utóbb. 


 

2016. augusztus 30., kedd

Térképes doboz

Az interneten akadtam rá erre a régi (es?) dobozra. Első látásra tudtam, hogy ezt meg kell vennem , mert életem párját ajándékozom  meg vele. Imádja a régi térképeket, úgyhogy telitalálat lett a választásom :)







 

2016. augusztus 5., péntek

A nyúlbrigád

Újra sikerült hozzájutnom pár szép Beatrix Potteres tányérkához. Lassacskán lesz egy szép kis készletem. Unoka még sehol a láthatáron, de mire megszületik, addigra szép készlet várja majd.










 

2016. május 20., péntek

Varródobozom átalakulása

1 hete jutottam hozzá ehhez a régi gyönyörű fa varródobozhoz. Régóta szerettem volna valami hasonlót, de olyan borsos árakon láttam őket, hogy mindig halogattam. Most viszont ez a doboz baráti áron került hozzám. Már nagyon vártam,hogy vége legyen a hétnek és végre hozzá kezdhessek a festegetéséhez. Úgy tervezem, hogy kívülről és belülről is más lesz a színe, hogy meglepetés érje azt aki kinyitja a dobozt. 



Először a belsejét festettem le 2 rétegben. A képen még nedvesen látszik, ahogy szárad majd világosodni fog a festék. És ha megszárad, akkor kicsit át is fogom csiszolni, úgy még hamvasabb lesz a színe.



A lányom szerint a külsejét hagyjam barnán, mert Neki így tetszik a 2 szín kontrasztja. De nem fogom. Holnap folytatom majd.


 

2016. május 1., vasárnap

Gombhoz a kabátot


Kaptam egy nagy méretű botanikai kerámia fedőt.      Vaccinium myrtillus- Fekete áfonya illusztráció van rajta.  Már csak kell keresnem hozzá egy hozzá illő kerámia edényt is. Gombhoz a kabátot. :)



2016. április 28., csütörtök

Egyik kedvenc táskám

Ez a kép nem saját, a táska viszont igen, Retromantic Meskás oldaláról való. Mostanában inkább nyakbavalókat készít, de remélem a nyáron ismét találkozom majd romantikus táskáival is. Gyönyörűségeket készít!




Én tavasztól őszig általában vászon táskákkal járok. Nagyon szeretem váltogatni őket, van is sok szép darabom. Ezt a táskát azért mutatom most, mert az előző bejegyzésemnél a patchwork takaró varrásával kapcsolatban felmerült egy kérdés a hozzászólásoknál, hogy hogyan lehetne rojtossá varrni a takarót, nem a hagyományos módon. 



Nagyon tetszik, ahogy az anyagokat és a díszítésket alkalmazza. 



A képem nem a legjobb sajnos, majd erősebb fényben újra fogom fotózni, de azt hiszem az látszik, hogy itt is díszítésként utólag varrta rá a szegetlen anyagcsíkot, kicsit meghúzva, így lesz rongyos hatása. Ezt azt hiszem a takarómnál is alkalmazhatom. 


 

2016. április 25., hétfő

Tilda őrület

Nagyon beleszerettem Tilda anyagaiba. Akik varrogatnak mind ismerik szerintem. Nem olcsóak, de szépek. Egy szép színkombinációt rendeltem egy patchwork takarónak. Már sötétedik, így a képek nem igazán adják vissza a valós színeket. Életben sem erős, hanem inkább pasztel színekben pompáznak. 




Vásároltam gombostűket szív fejecskékkel és úgy gondoltam, hogy dukál hozzájuk egy gyönyörű tűpárna is. A Meskán bukkantam rá Kinga csodaszép tűpárnájára.



2016. április 22., péntek

A múlt darabkái

Ismét gyönyörűségeket vásároltam kedvenc eladómtól Mónitól. Antik fém óralapokat. Mindnek más az óralapja. Érdekes érzés belegondolni, hogy mindegyiküket hordta valaki a múltban. Ha ezek az óralapok mesélni tudnának! Egészen biztosan sok történetet tudnának mondani "gazdáik" életéből...





Egyenlőre fekete keretbe tettem, de a hétvégén átfestem és koptatom a keretet, hogy hozzájuk való antik külsőt kapjon.






 

2016. április 3., vasárnap

Varrogattam...

Elhatároztam , hogy ahogy lesz időm, készítek tavaszi, nyári, őszi és téli díszpárnákat. Téli párnám elég sok van, imádom a szőrös párnákat. Ma délután elhatároztam, hogy varrok két tavasziasat.
  Sajnos lassan haladtam, így csak az egyik párnávalkészültem el. De sebaj, legközelebb elkészül majd a párja is.

Most nagyon tetszenek a csíkos, kockás, pöttyös anyagok. A díszpárnához egy szép kék hajszál csíkos anyagot választottam. 


 Tavaly készíttettem 2 tulipános motívumot anyagra, ezeket gondoltam a díszpárnák közepére varrni. 



Madeirás csipkékkel díszítettem a képek széleit. A párna hátulja hófehér anyagból készült. 



  Sajnos lassan haladtam, így csak az egyik párnávalkészültem el. De sebaj, legközelebb elkészül majd a párja is.






 

Kerti szerszám keretben

Itt az ősz és a kertben nyaralt szobanövényeket pakolászom befelé a teleltetőbe. Itt tartom azokat a  tárgyaimat is amik felújításra várna...