2015. november 27., péntek

Adventi gyertyás doboz

Kicsit késő van, így sajnos ilyen esti képeket tudok mutatni. Imádom a régi fadobozokat. Elhatároztam , hogy idén nem adventi koszorút fogok készíteni hanem egy asztaldíszt. Elég nagy ládikó, így nagy gyertyákat kellett vennem bele.



Szalagot kötöttem a gyertyákra.



Masni helyett kics csengettyű került kettőre és kettőre pedig fahéj. Oázist tettem a dobozokba, kitöltöttem a köztes részeket kókuszforgáccsal, így nem mozognak a gyertyák.



A szárított zuzmót nagyon szeretem díszítésre használni, mert hiába nem élő, teljesen olyan mintha az lenne. Mindig frissnek látszik. Kicsit lefújtam itt-ott műhóval.



Mivel nagy a dobozka, középen nagy űr maradt, amibe azt gondoltam valami kiemelkedő tárgyat kellene tennem. Akkor jutott eszembe Puttó Mónitól kapott, már bemutatott kis vas székem. Remekül illik ebbe a közegbe. Először csak zuzmót tettem az ülő felületére és ekkor jött erre a párom, aki azt mondta, ültessek is bele valakit, ne maradjon üresen a kisszék. Sok lógó lábú kis emberkém van, így került erre a manóra a választás, akinek a ruhája színével, illik a gyertyáim szalagjaihoz.



De itt még nincs vége, csak nagyon rám esteledett. Díszíteni már nagyon nem szeretném, csak a kismanó mögé fogok még készíteni kis csomagokat amiket a székre majd felhalmozok. Nagyon tetszik így, kis adventi mesevilág lett.




1 megjegyzés:

Mamka írta...

Fadoboz....-szintén rajongás.:)
Gyertyák.:) Csodás lett!!!!