2010. február 20., szombat

A tavasz hírnökei - mese




Ez az első mese, Dr. Ormándy Miklós 1906-ban kiadott könyvecskéjéből. Összesen 14 mese olvasható ebben a kötetben, mindegyik a virágokról szól. Sorban közreadom majd mindet.

A gyönyörű virágtündérkék Cicely Mary Barker virágtündérkéi közül valók. Róla is majd írok egy későbbi bejegyzésben.











A mese le is tölthető, vagy a megjelenő ablak jobb felső sarkában a nyílra klikkelve nagyban jelenik meg és olvasható!

ORMÁNDY MIKLÓS (Tölgyes, 1846. szept. 28. – Budapest, 1911. nov. 30.): természetrajzi író, piarista tanár.

Nyitrán végzett teológiai tanulmányok után 1873-ban pappá szentelték. Természetrajzból és vegytanból a kolozsvári egyetemen szerzett tanári oklevelet 1880-ban, doktori fokozatot 1881-ben. 1888-tól tíz éven át Sátoraljaújhelyen házfőnök és igazgató, 1900-tól haláláig Budapesten tanár. Botanikai cikkek mellett természetrajzi tankönyveket írt középiskolák és tanítóképzők számára. Virágregéi és meséi napilapokban, szépirodalmi folyóiratokban jelentek meg.

forrás: http://jelesnapok.oszk.hu





4 megjegyzés:

Mammka írta...

Úgy szeretem Cicely Barker grafikáit!!!!
Most nagy divat lett,textilanyagra is nyomtatják őket.
A virágos mesék pedig ....nagyon szeretem!!!!Olyan kedves vagy,hogy közreadod őket!!!!
Köszönöm!

Pepi írta...

Örülök, hogy örülsz a meséknek Mammka! Én egyet olvastam még el a könyvből a narancsfákról, de az tetszett. Aztán majd meglátjuk... Mivel már kevesen tudunk ezekhez a könyvekhez könnyen hozzájutni, jó dolog az internet, mert aki szeretné azért az is el tudja olvasni így is.

3Gracia írta...

De jó Gabi, gyönyörűek, el is fogom olvasni őket, kiváncsi vagyok!

bolyet írta...

Jaj de szép..!Köszönöm ,hogy megosztottad!Édes,kedves a mese!Ezek a csodálatos grafikák...nagyon-nagyon-nagyon...!Van még több ilyen gyönyörűség?Lesben állok a következő adagért!:-))